Páros Verseny - 2015. December

Szeretettel köszöntök mindenkit igy az adventi hetek kezdetén!

 

Szerény kis páros versenyünk (hasonlóan az egyénihez) bő fél év kihagyás után jelentkezett újra, ezen 15 pár tette tiszteletét, és - mint az várható volt - elég erősre sikeredett a mezőny.

Szombat délután 2 órakor vágtunk neki a pályák felszántásának, bár ez azért nem sikerült teljesen, jó meccsekben nem volt hiány már a selejtezőben sem. A Dobos testvérek - ellenfél hijján - egyből a főtáblán találták magukat, ahol a Kenéz/Kettner duo - ha nem is minden gond nélkül, de - búcsúztatta őket. A quali vegyespáros mérkőzéséből a Horváth Pisti/Lénárt Timi kettős került ki győztesen, leküzdve a Feke Misi/Vadász Timi párost, és nem mellesleg saját magukat. A főtáblán pedig Szieber Zoliék életét tettét - egy pár perc erejéig - még nehezebbé. A verseny meglepetés párjának egyértelműen Mészáros Gyula és Szentes István bizonyult, akik bejátszóként egészen az elődöntőig meneteltek, közben elverve elég komoly párokat: kezdve a Fodor Ákos/Szabó Feri kettőssel, majd a főtáblán a Hamsik/Szilárdi duót csapták meg, és végül a 3. kiemelt Mayer Laci/Horváth Csabi páros sem tudott velük mit kezdeni. Ha nem is ekkora bravúrt, de szép eredményt tudhat maga mögött Malek Zoli és Kovács Gergő is. Ők először a Kucsa/Sipos párost végezték ki, majd a főtáblán Kokavec Pistinek és Halász Gabinak sem kegyelmeztek. Őket végül csak a verseny első kiemelt párja, a Nógrádi Andris/Városi Fecó kettős tudta leszedálni. Szombaton már csak 1 mérkőzés volt amiről be tudok számolni: a Kenéz/Kettner vs Hári/Gombás. Jól kezdtek a titánok, vezettek is 4/1-re, de aztán elfogyott az üzemanyag (kút meg csak Fóton volt legközelebb). Igy hát ha nem is egykönnyen, de az idősebb párnak sikerült forditani, az első settet 7/6-ra, a másodikat meg 6/1-re hozták.

A Vasárnapot a későbbi versenygyőztes pár meccsével nyitottuk. A Hegyi testvérek első ellenfele sem bizonyult szalvétának, derekasan helytállt Szieber Zoli és párja Szászi Bálint. Ezután az elődöntőben - a már korábban emlitett - Mészáros/Szentes duót múlták felül 6/2 6/3-as eredménnyel. A felső ágon eközben az első kiemelt Nógrádi/Városi kettős nézett farkasszemet a Hári/Gombás párossal. Az első set tűzforró volt (az aggregátor legnagyobb örömére), 6/5-ig azt hiszem minden bejött Petiéknek amit elterveztek, de lehet, hogy még az is amit nem. Végül azért valahogy csak sikerült Andriséknak berántaniuk röviditésben az első settet, amit utána egy igen sima második játszma követett (6/1). A döntőben végülis a papirformának megfelelően az első két kiemelt találkozott, és a páros versenyek egyik legnivósabb meccsét láthattuk: rendesen kitettek magukért a felek. Az első settet ha hajszállal is de hozták Hegyiék 6/4 arányban. A második set elején viszont nagyon elmentek Andrisék, nem is látszott már más kiút ebből a mérkőzésből csak a szuper tiebreak. Itt Fecó hamar eldöntötte a kérdést: 2-3 jól elhelyezett ki nem kényszeritett hibával nagy előnyre tettek szert Hegyi Zoliék, talán még 7/4-nél volt sansz visszajönniük Andriséknak, egy tenyó egyenes elütése - ha csak 5 centivel is de - kiment. 10-5 lett igy a vége, új bajnokot avattunk Hegyi Zoli és Hegyi Joci személyében.

A 3. helyért vivott küzdelem nem volt ennyire hosszú sajnos, 4/3-ra vezetett a Hári Peti/Gombás Tibi duó mikor az ellenfél váratlanul feladta sérülés miatt.

Ahogy az lenni szokott a Páros Vigasz a rákövetkező hétvégén ment végbe 7 pár részvételével. Ebből Hamsik Gábor és Szilárdi Csabi jött ki jól, a döntőben Kovács Petit és Seltenreich Győzőt múlták felül 6/1 6/1-es arányban.

Idén már nem találkozunk (legalábbis a versenyek keretein belül biztosan nem), úgyhogy legfőképp szeretetteljes Karácsonyt kivánok minden lelkes teniszbarátnak! Januárban találkozunk a következő Egyéni Versenyünkön.

 

Fenyő